Felmentették Paul Gascoigne-t a szexuális zaklatás vádja alól
A volt focista azzal védekezett, hogy csak egy nő önbizalmát szerette volna növelni azzal, hogy megcsókolta a vonaton.
A volt focista azzal védekezett, hogy csak egy nő önbizalmát szerette volna növelni azzal, hogy megcsókolta a vonaton.
Plácido Domingo, az operavilág egyik legnagyobb sztárja távozott a Los Angeles-i operaháztól. Ezt maga az operaénekes-karmester jelentette be szerdán.
A résztvevők a szexuális zaklatással vádolt újbudai polgármesterjelölt mellett álltak ki.
A férfi négy éven keresztül szexuálisan zaklatta a kislányokat.
Az egyesület szerint kifejezetten káros volt Vári György posztja, mert miközben az áldozatokat ezzel újabb sérelem érte, őt nyilvánosan támogatásukról biztosították ismerősei.
A színész névtelenséget kérő vádlója már nem érte meg az ügyben induló tárgyalássorozatot.
A múltról nem, csak az újrakezdésről emlékezett meg a Veszprémi Petőfi Színház.
A szexuális zaklatással megvádolt színész néhány utcazenész produkciójához csatlakozott.
A színésznő védelmébe vette Woody Allent egy interjúban. Scarlett Johansson azt mondta, hogy hisz a rendező ártatlanságában, és bármikor szívesen dolgozna vele a jövőben is.
A Donáth Annával kapcsolatos támadásokra reagált a Momentum elnöke ezzel.
A szervezet megkapta ugyan a végzést a dél-koreai hatóságoktól, de koreai nyelven és e-mailben.
Vári György irodalomtörténész, volt újságíró névvel vállalta, hogy egy volt diákját megkörnyékezte, egy másik lánnyal pedig összejött, amikor már nem volt a tanára.
Egy volt évfolyamtársa állítólag látta letolt nadrággal az egyetemen a zaklatással vádolt tavaly megválasztott főbírót.
Arthur Perrault katolikus papot most csak egyetlen gyermek bántalmazása miatt ítélték el, de több áldozata is lehetett.
Az irányítót három kiskorú szexuális bántalmazásával és hétrendbeli gyermekpornográfiával való visszaéléssel vádolják.
Czibere József Fidesz-tagságát a botrány után felfüggesztették, úgyhogy most függetlenként próbálkozik.
Egy éven belül kiépítik az egyházi személyek által elkövetett bántalmazásokat vagy szexuális visszaéléseket kivizsgáló rendszert.
A spanyol rendőrség letartóztatott egy férfit, aki 555 nő szoknyája alá fotózott és videózott be.
A San Franciscó-i opera lemondta a koncertjét, a Los Angeles-i opera külső tanácsadókat kér fel a sztár elleni vádak kivizsgálására
Az operaénekes közleményben jelezte, hogy senkit sem akart megbántani vagy kellemetlen helyzetbe hozni.